Az Esterházy Akadémia célja, hogy olyan hozzáadott tudással vértezze fel a kiemelkedően tehetséges egyetemistákat és a felvidéki fiatalokat, amellyel új színt vihetnek majd a felvidéki közéletbe. Egy hosszútávra tervező szellemi műhely létrehozásába kapcsolódhattok be az első évfolyam növendékeiként, a kétéves képzés befejeztével pedig nemcsak a legjobbaktól megtanult politikai vagy újságírói ismeretek és mesterfogások birtokában léphettek tovább, hanem a további életeteket meghatározó szakmai és közösségi kapcsolatokkal is gazdagodhattok.
Szeptembertől decemberig minden felvételt nyert diák számára közös tantervet kínálunk; ez a Felvidékkel kapcsolatos általános ismereteket mélyíti el a történelem, eszmetörténet, társadalomtudományok, demográfia, egyház- és művelődéstörténet, oktatási és kulturális intézményrendszer, kisebbségi jogok és jogvédelem tekintetében, így kijelölve az egész képzés eszmeiségét és gerincét. Az oktatásban a legkiválóbb honi szakembereink vesznek részt tanárként. Az első félév szeptemberben kezdődik, és decemberben végződik.
A képzés a továbbiakban is követni fogja az egyetemi naptárat. Februártól két féléven keresztül, tehát egészen decemberig, egy politikai ismereteket és képességeket fejlesztő Esterházy-körrel, valamint az újságírói és médiaismereteket adó Márai-körrel folytatnánk. A második félévtől tehát terveink szerint kettéválik a tanterv: az Esterházy kör a politikatudomány, a retorika, a politikai kommunikáció, a jog és a diplomácia tárgyköreire épít, míg a Márai kör gerincét az újságírás-szerkesztés, a médiaszervezés, valamint az online média jelenti, beleértve a médiafotózást és -videózást is. A két kör képzésében közös vonás lesz a magas nívó, az aktív közéleti szerepvállalásra való felkészítés, valamint a gyakorlati jelleg kidomborítása, ami kommunikációs és helyzetgyakorlatok széles választékát jelenti.
A negyedik szemeszterben egyfajta szakdolgozatként, egy munkát kell leadni a mentorként kiválasztott tanárral megbeszélt témában. A képzés ezzel fejeződik be, és párhuzamosan azonnal indul az új évfolyam első szemesztere is. A dolgozatokból, valamint a másfél éves képzés során készült egyéb munkákból, elemzésekből és tanulmányokból kiadványkötetek készülnek, ill. megjelennek internetes oldalainkon és fórumainkon is.