A Martosi Rendezvényliget létesítményeit bemutató ünnepségen a projekt tervezőjével, az épületek megálmodójával beszélgettünk mesteréről, az építészeti jellegről, mélypontokról és tervekről.
Hogyan ismerkedett meg Martossal, milyen építészeti stílus jellemzi a rendezvényligetet?
Amikor megkaptam ezt a feladatot, nem volt idegen számomra a terület, mert előtte már jártam a Martfeszten, tehát tudtam, hogy milyen adottságai vannak a helyszínnek. Aztán ezt az érzést le kellett fordítanom tényleges építészeti funkcióra. Ez pedig azt jelenti, hogy meggyőződésem szerint a magyar néplélek megtestesülésének a magyar kultúra által kellett helyet biztosítani.
Ezután jött a tervezési munka, ami arról szólt, hogy olyan épületeket kell emelni, melyek a tájba illeszkednek és hangsúlyozzák annak értékeit. Oly módon illeszkedjenek a környezetbe, hogy megjelenjen bennük a magyar kultúránk. Más nemzetek esetén lehetne az építőanyag esetleg beton, üveg vagy acél, a mi esetünkben viszont ez nem a magyar kultúra helye lenne. Tehát formájában és anyagában is az ősi magyar építészethez és a mai organikus magyar építészethez kellett fordulni és ebből a két jellemzőből kellett alkotni egy 21. századi, mai építészeti jelleget. Ez valójában a jurtának a 21. századi megtestesülése.
A teljes interjú: https://felvidek.ma/2020/09/a-martosi-nagyszinpad-a-jurta-21-szazadi-megtestesulese-interju-siklosi-jozsef-ybl-dijas-epitesszel/